Kint jártunk a Belga Juhászkutyák Világbajnokságán, ahol egy héten keresztül zajlottak a versenyek különböző sportágakban, illetve azok selejtezői. ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Az IGP, amit Hazirral is űzünk, talán a világbajnokságot tekintve is a legösszetettebb mind közül. Kedden sorsolás, majd szerdától szombatig mindenki a meghatározott napján be kellett, hogy mutassa a tudását engedelmes, őrző-védő, valamint nyomkövetés szakágban. Ezeket az eseményeket még itthonról követtük, de így is szembetűnő volt, hogy mennyire nehéz a nyomon kiegyensúlyozottan nyugodt, az őrző-védőn magasan domináns, az engedelmesen pedig centire együttműködően dinamikus munkát bemutatni úgy, hogy napról napra csúcsteljesítményt kell nyújtani a legváltozatosabb körülmények között. ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Idén 113-an neveztek, (150 körül szoktak) így most a tartalékok is lehetőséget kaptak a versenyzésre. ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
A magyar csapat:
A hét folyamán sajnos nem mindenkinek úgy jött ki a lépés, ahogy eltervezte, hiszen “ember tervez, mali végez”
, de senkinek nem volt oka a szégyenkezésre, szép munkákat láthattunk.
Általánosan elmondható volt a bírók részéről a magas elvárás, és szigorú pontozás, de ez így is van rendjén, hiszen azért ez mégis csak egy világbajnokság… ![🥳](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Minden szakágban 100 pont szerezhető, majd ezeket összeadva az az első 20 versenyző, aki közelebb áll a 300 ponthoz, bejut a vasárnapi Fináléba! ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
/Ennek a győztese lesz az IGP világbajnoka./
A vasárnapi eseményen a nyomot ugyan már nem kell megismételni, viszont az engedelmes és az őrző-védőt rövid időn belül egymás után igen. Kemény dió, stressz, izgulás, verseny, fáradtság… Rutin és mentális felkészültség nélkül szinte garantált az összeomlás. ![😬](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
![😳](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Szombaton este derült csak ki, hogy bizony 2 magyar is bekerült a Fináléba! ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Emi, Femyvel egész héten kiegyensúlyozott teljesítménnyel /88,88,89
265 pont/ a 12. helyen, míg Peti, Boykával egy gyönyörű nyommal a végén /95,89,86
270 pont/ berobbant a 7. helyre a legjobb 20 közé! ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Mi hajnalban indultunk kis csapatunkkal, hogy a helyszínen drukkolhassunk a magyar csapat versenyben maradt tagjainak! ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
![🇭🇺](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Egy-egy ilyen versenyen a drukkolás mellett igyekszünk a lehető legtöbbet tanulni is, hiszen abból sosem elég, mindig van mit ellesni, vagy éppen a bírók szemléletét boncolgatni, hogy mire is figyelnek igazán.
Petiék sajnos két nagyobb hibát is vétettek Boykával, de a verseny nagyobb részében hozták azt a magas szintű munkát, amit már megszokhattunk tőlük! ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
![☺️](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Emiék viszont robbantottak Femyvel, és javítani is tudtak a héten bemutatott munkájukon
. Nagyon szép munkával, hatalmas éljenzések közepette a kiemelkedő 6. helyen végeztek, míg Petiék a 12. helyen zárták a világbajnokságot! ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
![☺️](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Így végeztek a magyarok egyénileg:
6. HU4 – Váradi Emília – Femy
12. T1 – Arató Péter – Boyka
24. HU1 – Németh Balázs – C3PO
30. T2 – Kivágóné Danyi Mária – Aqua Bella
48. HU5 – Eichinger Fruzsina – Byron
51. HU2 – Lazarics Dóra – Ned
HU3 – Pap Réka – Cataleya /nyomon nem volt sikeres/ ![😢](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
HU6 – Bálint Nándor – Ali /őrző-védőn nem volt sikeres/![😢](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
A magyar csapat összesítésben az 5. helyen végzett ![🤗](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
![🇭🇺](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
![🥳](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
Gratulálunk a versenyzőknek, a csapatot segítőknek, támogatóknak, a segédeknek, nyomfektetőknek, köszönjük a fantasztikus hangulatot a nagyszámú magyar szurkolónak!
Persze Hazirral is körbesétáltunk, és természetesen kapott “vásárfiát” is ![🥳](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)
.
Jól éreztük magunkat, nagy élmény egy ilyenen, még, ha csak nézőként is részt venni, bár a hasonló versenyeken megszokott stadion feeling nekünk kicsit hiányzott. ![☺️](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%2016%2016'%3E%3C/svg%3E)